Nincs kapu és mégis

keresztül tudsz jutni rajta.
Mehetnél, de mégsem mész.
Nem mész és mégis előrehaladsz.
Önmagaddá lettél és

eltávolodtál magadtól.
Sehol sem vagy és

mégis ott vagy mindenben.

 Fundite fletus; Hulljon a könnyed!

Edite planctus; Sírjon a lelked! 

Különös dallamok
amiket hallgatok
az utcán ballagok
egy sötét hajnalon.

Szomorú énekek
elbaszott életek
Szivemben félelem
mi lesz majd én velem?

A mai emberek
kóválygó szellemek
nincsenek jellemek
ez igy tovább nem mehet.

Szobámban csendesen
sötét van rendesen
a jövőt meglesem
de nincs benne semmi sem!

Az egyik legtragikusabb dolog,

amit az emberi természetről tudok,

 az, az, hogy hajlamosak vagyunk,

eldobni magunktól az életet!

Mindannyian, a láthatáron lebegő varázslatos

rózsakertről álmodozunk-ahelyett,

hogy az ablakunkban a ma reggel nyíló

rózsákban gyönyörködnénk!!!

Nincs kedvem már a fájdalomhoz,
szaladnék a boldogságomhoz.
Várom a tavaszt, mely lassan ideért,
elhozta lelkembe a derűs fényt.

Végre érzem! Nemcsak bú és szomorúság,
hanem vágy és boldogság.
Bár félek, hisz lelkem még 100x sérűlhet;
a boldogság nem örök, nem tartós varázs!

Érzem közeleg, életem eldobni már nem merem,
ha fájó lesz, hát megértem...
s, akkor majd megismerem a sötét hercegem!

Tombolunk, a szakadék felé rohanunk,

valami ismeretlen dolog közlekedik felénk a jövendőből;

valami recseg-ropog a talpunk alatt,

valami meghal mellettünk;

ez mind igaz, de egyrészt tudunk meghalni,

másrészt azonban, nem vagyunk hajlandóak életünket

megterhelni és a halált szolgálni,

mielőtt elvitt volna!

 Az élet az életért van, nem a halálért!!!

Nem az a fontos, hogy meddig  élünk,

hogy meddig kering a vérünk!

Hanem az, hogy volt egy jó barát,

egy ölelés, egy csók,

amiért megállni érdemes volt!!!

Ne keresd a halált!!

A halál majd rád talál!

Azt az utat keresd,

amely beteljesüléssé váltja a halált!!!

/Dag Hammarskjöld/ 

Az élet csak egy másodperc,
hol boldog sose lehetsz.
Sokszor küzdesz, de többször belebuksz,
s az évek alatt oly sokat hazudsz.

Pedig legalább egyszer mondj igazat,
nem tömj belém hamis szavakat.
Könyörgöm, ne légy már ennyire ostoba,
a fájdalom a lelkemben így is mostoha.

Fáj, mert bíztam Benned,
soha el nem engedtem a kezed.
Még most is játszod az eszed,
Neked sose volt szíved.
Számomra meghaltál, többé nem létezel,
nem könyörgöm már, hogy engedj el.
Tovább lépek még akkor is, ha hullnak könnyeim,
s szertefoszlottak örökre a gyönyörű álmaim!

Nem kerülheted el a sorsodat,
nem kell, hogy értsd az okokat.
Egy nyitott könyv vagy a világ számára,
a boldogságnak drága az ára.

Pedig az egész csak egy pillanat,
észre se veszed, de elillant.
Az életed hazugságra épül,
a valóságtól meg nem szépül.

Küzdesz, bár felesleges az egész,
a harcod az évek folyamán elvész.
Ez a dolgod, hogy csalódj,
s a szeretteidért aggódj.