Minden népnek vannak olyan szellemei, farkasemberei, démonai, akik valami miatt nem kerültek el ebbbol a világból és visszatérve keringnek az élok körül. A hitekben, babonákban mindenütt elokerülnek, az embereket riogatják és többnyire kétségbeesettek, rosszindulatúak. Gond, szenvedély vagy el nem intézett, rettenetesen fontos ügy az, ami visszahívja oket, de nem tehetnek semmit... A vámpír is egy ilyen "démoni" lény, ami speciálisan vérivásra szakosodott.

A vérivás

A vérivás tulajdonképpen nem is csak a vámpírokra jellemzo, illetve a vámpírság sokkal tágabb fogalom azoknál a sápatag arcú mozgó szemfogas hulláknál, amelyekre az ember kapásból gondol. Mivel a vér az élet alapja, kézenfekvo, hogy a szellemeknek is ez kell, hogy újra az élok világának részévé válhassanak. Az, hogy a szellemek képesek e feldolgozni akármilyen "nem létezo" érzékszervükkel a vért is, mint anyagot, ez a tulajdonságuk történetenként változó.

Ostörténetek

Kezdjük a Bibliával, mi mással. Oseink feltételezték, hogy a vér az élet hordozója. "Mivel minden testnek a vér az élete, és én azt mondtam Izrael fiainak: Me egyétek meg a vérét egyetlen testnek sem, mivel minden testnek a vér az élete, aki eszik belole, azt ki kell irtani."

Aztán az Odüsszeiában az áldozati gödör mellé vadul gyulnek a túlvilág lakói, melybe Odüsszeusz vért csorgatott, hogy elocsalogassa Teirésziász lelkét, a jósét, akitol útmutatást kap a késobbiekben. A csalit fegyverrel kell védenie a többi halottól, mert azok is szomjaznak rá.

A görögöknél volt több mítosz is, az egyik volt Lamia, aki Zeusz szeretoje és talán egy ostípus-vámpír lehetett. Éjjelente gyermekekre fájt a foga és átváltozni is képes volt. Róla lehet olvasni Diodoros, Strabhon és Plinius muveiben.

A rómaiak gyakran ötöltek ki horrorisztikus meséket, a Római naptárban Ovidius (talán nem véletlen, hogy Pandorának o a kedvenc költoje ;) strigáról ír, aki egy vérszomjas karvaly szeru lény és gyermeket támadott.

A Védákban elokerülnek vérszomjas, parázna szellemek, a gandharvák, akik noket álmuk közben támadnak meg. Ilyesmik a paisächák, akik orült noket ölnek.

A Dasnavar szellem az örményeknél található, aki a hegyre menetelo emberek talpából szívja a vért.

A finneknél a túlvilág hercege karmokkal tépi az embereket, hogy ihasson a vérükbol.

A magyaroknál elofordul még a lidérc, aki tojásból kel ki és ha vért adnak neki aranyat hoz a házhoz.

A guineai camma törzsnél legfobb megrontó gonosz szellem a vámpír, vagy ovengua.

Borneóban buauról van szó, melyben az ellenség éled fel és ugyancsak vérrel táplálkozik.

A balkáni népeknél létezik a vukodlak szó, amely vámpírt és farkasbort jelent. Úgy hitték, hogy a gonosz ember, aki életében olyan, mint a farkas, halála után visszatér és emberhússal fog élni. Emiatt el kellett égetni.

Az egyiptomiaknál megtalálható az "élo tetem" képzete, vagyis hogy a halott ugyanúgy akar élni tovább, mint a földi életében. A középkor végéig együtt temették el a harcost és a lovát, a fegyvereit vagy a pappal a Bibliáját. Ezt tiszteletbol és félelembol is: nem akarták, hogy a halott visszatérjen, azt szerették volna, hogy az éloket békénhagyva jól érzi magát ott, ahol van.

Albániában A lány és a vámpír meséje él, bár itt a vámpír volegényként jelenik meg és húst eszik. Elvezeti a barlangjába a lányt, és mivel az nem akar enni vele, ezért megöli és megeszi. A novéreit is odacsalogatja, de a harmadik megmenekül. Nem egy nagy történet, de biztos mindenki félt barlangokba menni. :)

Világszerte rengeteg ilyen történet lehetett, melyek a történelem folyán átalakultak, egymásba fonódtak és felerosödtek, olyannyira, hogy az apró és ártatlan történetecskékbol egy egész falu retteghetett évekig, vagy tovább. Emberek adták át egymásnak az egész világban, szájról-szájra, mind-mind más formában és tartalommal, az emberek egymást rémisztgették. Nem meglepo, mindig szerettük a borzalmakat hallgatni, ... foleg, ha még véletlenül sincs hozzá semmi, de semmi közünk. De hát miért lenne? }:)

A középkor

A striga, mint az ókorban elokerül Könyves Kálmán királyunk törvényeiben is: "Strigák ellen semmi vizsgálat ne legyen, mert ilyenek nincsenek" Ezt valószínuleg a démoni boszorkányokra értette, nem pedig azokra a szerencsétlenekre, akiket késobb az egyház üldöz és eléget. Abban a korban a vámpírokat is boszorkányoknak mondták.

Késobb eléggé eldurvult a helyzet, a boszorkány, varázsló és vámpír azonosításokat össze-vissza kavarták, lassan már a boszorkányok szívták egymás vérét. A boszorkánynak titulált szerencsétlen asszonyokat, ha gyermekágyon haltak meg, egyszerre várták vissza és egyszerre rettegtek tole, nehogy elrabolja és megegye a gyereket, a férjét pedig megölje.

18. század

A 18. századból fennmaradtak feljegyzések holttestekrol, melyek sok ido múlva sem bomlottak el és a vér is friss volt. Ebben a században eléggé elterjedt és általánossá vált a vámpír kifejezés használata. Vámpíristák: Michael Ranft, aki racionálisan közelíti meg a témát, szerinte nem isten vagy ördög muvei, hanem természeti dolgok.

J. von Görres-sel együtt Ranft is elválasztja a test és a lélek halálát, sszerintük az egyik nem vonja közvetlenül maga után a másikat.

1746-ban Dom Calmet kimondja, hogy a halottakat csak isten támaszthatja fel. A vámpírizmust a balkániak rossz táplálkozási szokásaival nyugtázza, és hogy az ópium képes létrehozni fantasztikus álmokat, melyeket a sátán felhasználhat céljaira.

XIV. Benedek felszólította az érseket a babonaság elleni küzdelemre, de kérte, hogy vigyázzon, nehogy az egyházot belekeverjék a vámpírügyekbe.

Voltaire a vámpírokról írt cikkében elsoként használta ezt a szót átvitt értelemben, a jezsuitákra és a szerzetesekre, akik a "nép vérét szívják".

Hogy ennek mi lett a következménye?
Lassan vámpírnak neveztek mindenkit, aki egyszer vámpírt látogatott meg, aki törvénytelenül született, ellenszegült az egyháznak, aki betöro volt, akik sokat foglalkoztak az okkult dolgokkal életükben. Azok a hívok, akik áttértek az iszlámra, ugyancsak ilyen sorsra jutottak. A papok is így végezték, akik halálos bunt követtek el, akiket kiközösítettek és akik nem kapták meg az utolsó kenetet. Így tehát sikerült az egyháznak ezt is a saját malmára hajtani.

1760 körül, a felvilágosodásról elnevezett korszakban is voltak babonás elképzelések. Ekkor született a gótikus regény, ami minden rémtörténetnek az alapja. 12 év alatt majdnem félezer ilyen regényt adtak ki, melyek borzalmakról szóltak. Német-, Francia- és Olaszországban rejtélyekkel, sötét kastélyokkal, megromlott papokkal, gyilkos grófokkal, elvetemült banditákkal, kísértetekkel és ki tudja még mivel voltak tele ezek a regények. A vámpírok is itt jelentek meg újra.
Eleinte úgy látszott, hogy a gótikus regény a polgárság gyozelmét hírdeti, és elrettentésül mutatja be a kora középkor feudális rendszerét, az egyház és a fourak világát. Késobb viszont saját ellentétévé vált, a polgárság ellen vallott. A politikai viták és harcok szókincsében a "vámpír" az elnyomó réteg megfeleloje.

Aztán elérkezett az a kor, amelyben a vámpírt holdtöltekor elomerészkedo, sírjában nyitott szemmel nyugvó halottnak hiszik, mely át tud változni mindenféle északai állattá
(vagy akár szénakazallá is :DD), foként denevérré. Ez persze vérszívó vagy gyümölcsnedvbol élo denevérekre vezetheto vissza.

Errol persze sokat tudunk. A Genfi-tónál Diodati villa vendégei 1816-ban egy hosszú vitasorozatot élhettek át. Ott volt Byron, Mary Shelley és Polidori. Politika, spiritizmus, jelenkori kísértettörténetekrol beszélgettek, a fizikáról, Darwinról, aki a halott anyag újraélesztését tuzte ki céljául. A lényeg az, hogy vita-vita után mindannyian megfogadták, hogy írni fognak egy-egy rémtörténetet. Shelley és Byron nem fejezték be, Byron-é Töredék címen jelent meg. :) Mary Shelley természetesen létrehozta Frankensteint és az enyhén amugy sátáni arc Polidori pedig a Vámpírt. A lényege az, hogy Lord Ruthven, aki természetesen megnyero és sármos, magához édesgetni Aubrey-t és elutaznak Görögországba. Ott Aubrey beleszeret egy Ianthe nevu görög lányba. Feleségül szeretné venni, de egy vámpír áldozatává válik. A fiú lassan rádöbben, hogy Ruthven kicsoda. Tovább utazva banditák lelövik Ruthvent, és Aubrey megesküszik, hogy senkinek sem árulja el a lord titkát. Egy év múlva legnagyobb meglepetésére egy elokelo összejövetelen ott áll Ruthven és Aubrey hugát fogja elvenni feleségül. Aubrey nem tud semmit sem tenni, belepottyan a vámpírcsaládba, ot is körbehálózza a lord és végül meghal. A "gonosz" gyoz, tovább bolyong a világban.
Így a vámpír lett a megformált gonosz, forradalmasította azt az elképzelést, hogy a "rossz" állandó. 1819-ben megjelent németül, 1825-ben franciául, 1820-ban játszották melodramazitált változatát Franciaországban. Többen írtak színdarabot belole. Pantomim és operaeloadások is készültek. A németeket meghódította a vámpírdivat, 1922-ig követték egymást a regények, amikor Murnau Nosferatuja megjelent.

A 19. század közepétol megint csak átalakuláson ment keresztül a vámpír, elokerül Lamia, a korintusi-menyasszonyból, a noi vérivó. Gyönyöru, sápadt, fekete haja, ajkai vörösek. Továbbra is elokelo, megnyero, hipnotikus. Kiszívja a férfiak vérét, a 20. században megelékszik a pénzükkel. :)
Ez a forradalom kora, melyben többek között kialakulnak új noideálok, egyrészt a családanya Éva, másik véglet pedig Lilithnek megfelelo csábító szereto. A férfiak Évát veszik feleségül, de Lilith után vágyakoznak. Késobb persze kiderül, hogy Éva nem szent és Lilith nem boszorkány. :)

A 19. században elofordultak még olyan perek, melyekben emberek forgattak fel sírokat, gyaláztak meg holtakat, mert vámpírnak